|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 34 találat | lapozás: 1-30 | 31-34 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tóth Zoltán 2016. június 20.Évfordulót ünnepeltek a zselyki evangélikusokTemploma fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte az elmúlt vasárnap a zselyki evangélikus-lutheránus egyházközség, a Beszterce-Naszód megyei magyar szórvány egyetlen evangélikus gyülekezete. Az ünnepi alkalomból Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette az igét, majd a templombelsőben leleplezték a településen 1554 és 2016 között szolgált lelkészeknek emléket állító táblát. A templombeli szertartás után kulturális programokkal folytatódott a nap, az ünnepi alkalomból bemutatták a Zselyki Egyházközség Kézikönyvét, melyet Tóth Zoltán szerkesztett, illetve Simion Hegyi Margit festőművész munkáiból nyílt kiállítást tekinthettek meg a hívek. A Besztercétől mintegy 25 kilométerre déli irányba található, a dombok között megbújó Zselyket 1332-ben említette először írásos dokumentum, közigazgatásilag századokon át a besztercei szász disztriktumhoz tartozott. Így a 14. században alakult zselyki evangélikus egyházközség is évszázadokon át az erdélyi szász egyháznak volt a tagja, csak a II. világháború után csatlakozott a magyarhoz. Az evangélikus templom alapkövét 1866-ban rakták le, szecessziós stílusban épült. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 26.Ki volt és mit írt Anonymus?Árpád vezér csak az örökségét vette birtokba „Anonymusszal kapcsolatban két kérdés fogalmazódik meg. Az egyik az, hogy ki volt ő? Erre röviden válaszolhatunk – nem tudjuk. A második kérdésre viszont, hogy mit írt Anonymus, már nem olyan egyszerű helyes feleletet adni, de lehetséges” – ezt a megállapítás dr. Darkó Jenő magyarországi történész tette Baróton, a 3. alkalommal megszervezett Magyar Örökség-táborban. Előadásából megtudhattuk, Anonymus művéről a magyar történetírásnak két vonulata alakult ki. Az egyik a hiperkritika, mely semmit nem fogad el, mindent megkérdőjelez abból, amit írt, és mindent belemagyaráz. A másik pedig a felelőtlen kritikátlanság, ami olyan dolgokat is neki tulajdonít, amihez semmi köze. Az előadó véleménye szerint egyik sem helyes, mert ahhoz, hogy megérthessük, mit írt Anonymus, egyszer munkájának a műfaját kell meghatároznunk. A szépirodalom ugyanis már az ókorban elválik a történeti irodalomtól, mely a maga során viszont a földrajzi irodalomtól különül el. Azt már I. Tóth Zoltán is megállapította, hogy Anonymus esetében a középkorra jellemző történelmi felfogással állunk szemben, amely a múlt eseményeit a saját idősíkjába helyezi. És ez fordítva is igaz, vagyis saját jelenének viszonyait visszavetíti a múltba. Ezen eljárás az időbeli távolság áthidalásának szándékából fakadt, mely által az egykori gondolkodásmódot szerette volna közelíteni a jelenéhez és annak tudásszintjéhez. A felsoroltakat és a krónikás művének címét (Gesta Hungarorum) figyelembe véve kijelenthetjük, Anonymus egy Franciaországból eredeztetett, 12. század végi irodalmi műfajhoz, a gestához nyúlva írta meg művét, így a munkáját ennek megfelelően kell értelmezni. Ugyanakkor azt is világossá kell tenni, hogy nem a magyarok történetét írja le, mint ahogy műve címének az erőltetett fordításából ezt hinni lehetett, csupán egyetlen történelmi eseményről, a magyarok bejöveteléről beszél, arról viszont kimerítően, 53 könyvön át, Scythia elhagyásától kezdve a Kárpát-medence elfoglalásáig. És azt sem felejti el kifejteni, hogy mindez jogosan történik, mert az Árpádok dinasztiája Attilától származik, tehát Árpád csak az örökségét vette birtokába! A Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratról megállapították, hogy az nem az Anonymus által saját kezűleg írt eredeti példány, hanem annak másolata, mely valamikor 1610 és 1632 között bukkant fel a bécsi udvari könyvtárban. Egy 1992-ben elvégzett paleográfiai vizsgálat során ugyanakkor kiderült, hogy még ez is minden kétséget kizáróan 1250 előtt keletkezett. Az Anonymus által használt forrásokra vonatkozóan elmondható, hogy az első fejezet, vagyis Scythia leírása Justinus római történetíró művére vezethető vissza. A továbbiakban pedig az Exordia Scythica nevű, 6–9. század között keletkezett krónikatöredékből, Paulus Diaconos (725–799) longobárd szerzetes és Regino (840–915) német krónikás művéből merít. Nagyon fontos továbbá megemlíteni, hogy a magyar ősgesztára, valamint a szóbeli hagyományban élő mondákra és nemzetségi történetekre is támaszkodott. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 17.Történelmi vetélkedőn győzedelmeskedtekErdélyből a legjobbak Az Erdélyi Magyar Televízió és az RMDSZ Oktatási Főosztálya által ötödik alkalommal rendezett Forradalom utca 48. című történelmi vetélkedőt idén a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata nyerte. A részletekről Tóth Zoltán történelemtanár számolt be lapunknak. A szombaton felvett és szerda este műsorra tűzött megmérettetésen öt csapat mérte össze az 1848–49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos tudását: a céhes városbeliek mellett a tavalyi győztes nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Főgimnázium. Pászka Alpár, Voloncs Attila és Farkas Gellért tizenegyedikes diákokat Tóth Zoltán történelemtanár készítette fel a vetélkedőre. Egy háromperces jelenetet kellett bemutatni Petőfi Sándorról, melynek kidolgozásában Deák Ferenc magyartanár nyújtott segítséget, emellett egy rövidfilmet kellett készíteni a csapatról és az iskoláról, majd a televízió stúdiójában következett a többfordulós megmérettetés. „Jólesik látni, hogy a munkámnak van eredménye, szükség van az effajta pozitív visszajelzésekre”, summázott Tóth Zoltán. Daczó Hodor Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. június 12.Hungaria Archiregnum – Száz év magányBogár László (sz. 1951) magyar közgazdász, politikus, volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista írása egy új könyv kapcsán jelent meg a Magyar Hírlapban. Érdemes elolvasni. Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a törvényesség és a rend, eluralkodik az anarchia és a káosz. A magyar nemzet nevű emberi közösség belépett a Trianon nevű nemzeti tragédia lezajlásának századik évébe, és ez egyúttal az ugyanebben a történelmi alapkonfliktus-sávban lezajló első összecsapás, a pozsonyi csata 1110. évfordulóját is magával hozza majd. És ha hozzátesszük, hogy 2026-ban a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára emlékezünk, akkor mindnyájan érezhetjük, hogy megrendítő erejű szakrális tér-időbe készülünk belépni. Most ehhez a belépéshez, és az azt követő úthoz ajánlanék szellemi útravalót. A Két Hollós Könyvkiadó nyilván e szakrális tér-időbe való belépés szellemi segítésére jelentette meg a Hungaria Archiregnum című kötetet, amely nyolc szerző egy-egy kiváló tanulmányát tartalmazza. A könyv bemutatása reménytelen feladatnak látszik, mégis erre tennék kísérletet, elsősorban nagy történelmi tragédiáink, Mohács és Trianon szemszögéből megítélve. Amely tragédiákra hajlamosak vagyunk mint évszámokra tekinteni, lezárt történelmi eseményeknek látjuk őket, pedig ezek folyamatok. Olyan folyamatok, amelyek konkrét megjelenésük előtt is hatottak már, és hatásuk sok évszázaddal lezajlásuk után is „dolgozik” majd a magyarság lelki, erkölcsi, szellemi mélyszerkezetében, és e könyv elsősorban ezt segíti megérteni. Azt, hogy a nagy történelmi tragédiáink azért következhettek be, mert „eloldottuk” magunkat a szakralitástól, és az ezt számunkra megtestesítő Szent Koronától. A címben jelzett száz év magány a szakrális gyökerei-től önmagát megfosztó magyarság „magányossága”, de egyúttal a Szent Koronáé is, méghozzá kettős értelemben is. Mert mind a pozsonyi csata óta eltelt ezeregyszáztíz év, mind az európai emberiség szépreményű szakrális kísérlete a kora keresztény szakrális univerzum felépítésére, amelyről Vass Csaba kötetbeli ragyogó elemzése minden eddiginél pontosabb képet nyújt, és amely nagyjából ezerháromszáz éve tart, e nagy ívű folyamat közepén kettéválik. A hatalmas időív második fele mindkét esetben a deszakrális hanyatlás kora. Ez a hanyatlás az európai szakralitás egészében az 1300-as években kezdődött el, és 1513-ban, amikor az első „kufár pápa” ült (Giovanni di Medici, X. Leó néven) a pápai trónra, már visszafordíthatatlanná is vált. A magyarság esetében egy évszázaddal később a Hunyadiak elpusztításával az utolsó esély is elenyészik, és az elmúlt ezeregyszáz év második része (Mátyás halála után) már a visszafordíthatatlan hanyatlás korszaka. A kötet szerzői arra a drámai kérdésre keresik a választ, hogy mi is ennek a végzetes „átfordulásnak” a legmélyebb oka, a magyarság esetében miért marad magára a Szent Korona, és a Szent Korona szellemi oltalma alól önmagát kivonva miért hullik szét a magyarság. Molnár Tamás kötetbeli dolgozata a Szakralitás és legitimáció címet viseli, és ez önmagában is sugallja, hogy minden evilági időbeli hatalom csak akkor képes a felelősségére bízott közösséget a „jó gazda gondosságával” igazgatni, ha felhatalmazását az „örök időből” nyeri. Ezt jelzi, hogy a szakrális tér-időben minden uralkodó akaratának kinyilvánítását azzal a formulával kezdi, hogy „Isten kegyelméből… ura”. E szakrális felhatalmazás helyét, amely mögött az emberen túli és az ember által meg nem ítélhető transzcendens lényeg húzódik meg, a nyugatias modernitás globális diktatúrája alatt álló világban a „népfelség” mesterségesen összetákolt hamis és életveszélyes mitológiája vette át. A nyugatosodó emberiség így önmaga hamis és tökéletesen önkényes létfelélő és végső soron önpusztító „istenévé” válik. Ahogy Molnár Tamás írja, „meg akar szabadulni a világegyetemben megnyilvánuló isteni »gyámkodástól«, ezért eleve tagadja a szent szükségességét a társadalmi valóságban”. Amely társadalmi valóságot mindezek után már nem szellemi, hanem anyagi konstrukciónak tekinti. Ennek álságos képtelenségét Vass Csaba szellemesen ábrázolja kötetbeli dolgozatában, amikor arra utal, hogy a magyar „anyag” és a latin „materia” fogalma arra az „anya” szóra épül, amely mögött nyilvánvaló módon a szakrális ősanya, a legősibb időkben is már a mindenség szakrális szülőjének tekintett őslényeg áll. Vagyis a nyugatias modernitás tudományának az „anyagra”, a „materiális” alapokra hivatkozó tudósa nem akar szembesülni azzal, hogy amiről beszél, az egy ősi szakrális megközelítés legmélyebb szellemi talpazatát a nyelvben máig is hordozó összefüggés. „Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a rend és a törvényesség, eluralkodik az anarchia és a káosz” fejezi be gondolati ívét Molnár Tamás. A világ mai és jövőbeli állapotát aligha lehetne ennél pontosabban leírni. S hogy mi volna a teendő? A könyv szerzői különböző értelmezési keretbe ágyazva és más-más fogalomkészlettel leírva, de ugyanarra a következtetésre jutnak. Tóth Zoltán József kötetbeli dolgozata megrendítő pontossággal mutat rá arra, hogy a Szent Korona a magyarság létenergiáinak legfőbb hordozója, és így a magyarság mindenkori állapota pontosan tükrözi a szakralitáshoz és a számára azt megtestesítő Szent Koronához való szellemi viszonyát. Végül álljon itt Vass Csaba dolgozatának és egyben az egész kötetnek is talán a leginkább „lélekemelő” üzenete a „száz év magány” kietlenségéből való kilábalásra. „A magyarság létfeladata, hogy mintát nyújtson a világ népeinek arra, hogy miként lehet az egyetemes szeretet időtlen ős-forrásából táplálkozó szakrális közösségét egy adott anyagi-fizikai térben megszervezni és működtetni mindenki üdvére.” Hinnünk kell, hogy így is lesz. https://itthon.ma/szerintunk lapozás: 1-30 | 31-34
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
